Olvasási idő: 2 perc

Amikor elektromos autót választunk, nem csak az autómárka megbízhatóságát, kiválóságát, az autó méretét, felszereltségét, korát és esztétikumát szükséges szemrevételeznünk. Egész egyszerűen az életmódunkhoz igazítva kell jövendőbeli négykerekű útitársunkat megtalálni, hogy kényelmünk se csökkenjen használatával.

Azáltal, hogy megnövekszik bennünk a vásárlói szándék egy elektromos autó iránt, érdeklődésünk egyre inkább fordul a környezetbarát autózás technológiájának részletei felé. A legtöbben az akkumulátor teljesítményére, élettartamára kíváncsiak, hiszen tudják, hogy a jól működő, feltöltött akkumulátor a feltétele felhőtlen furikázásuknak. És éppen ebben rejlik a lényeg. Mások a szokásaink, mások az úticéljaink és más a napirendünk, így nem egyformák az igényeink az autó töltésének rendszerességét, sebességét illetően.

Nem mindegy, hogy a választott autónak milyen töltési lehetőségei vannak, mekkora az autóba épített akkumulátor kapacitása, hiszen ez határozza meg, hogy mennyi energiát tud tárolni. Emellett az akksi mérete a töltési sebességet is befolyásolja, hiszen ezen múlik, hogy különböző töltési teljesítményekkel mennyi idő alatt lehet feltölteni. Autóválasztónk mindezt nagyszerűen szemlélteti.

A munkahelyükhöz közelebb lakó, autójukat csupán bejárásra és hazautazásra használó autóstársainknak tökéletesen megfelelő lehet egy lassabb, akár egész éjszakán át tartó töltési sebesség. A munkahelytől nagyobb távolságra lakóknak sem kell aggódniuk, ha olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy van a cégüknél töltőoszlop, ahol a munkaidő alatt könnyedén visszanyerheti elhasznált energiáit elektromos barátuk. Viszont annak, aki számára nincs ilyen lehetőség és messzebb dolgozik, vagy napközben furikáznia kell, egyáltalán nem mindegy, mennyit kell várni egy töltőállomásnál az autó feltöltődésére.

Minél nagyobb az aksi, annál több kwh-t tud tárolni és hosszabb távot tud megtenni. Az sem másodlagos, hogy az autóban lévő inverter hány fázison, hány amperrel tudja feltölteni az aksit. Attól függ, hogy 1 vagy 3 fázis és 16 vagy 32A. Például 40kwh az aksi kapacitása és 7,4kW-al, azaz 1fx32Ax230v-al tud tölteni, akkor 40kwh/7,4kW = 5,4054 óra alatt fogja elérni a teljes töltöttséget.

 

Akkor milyen autót válasszunk?

Az autóval együtt akkumulátort is válasszunk, a kettő együtt lesz számunkra megfelelő. Nézzük meg milyen típusok rendelkeznek az igényeinknek megfelelő kapacitású akkumulátorral és csak azután vegyük elő az autó többi jellemzőjére való igényeinket. Az autó adatai között keressük meg, hogy hány fázissal rendelkezik, mennyi az akkumulátor névleges kapacitása, tehát a felhasználható kWh, ezt osszuk el a töltési teljesítménnyel és megkapjuk, hogy mennyi idő alatt lehet teljesen feltölteni.

Míg az Audi e-tron 50 quattro 3 fázison 16A áramerősséggel, 22 kW töltési teljesítménnyel 71/64,7 akkumulátor kapacitással 7 óra alatt szerzi meg a 280 km megtételéhez szükséges energiát és 1 órányi töltés után 40 km távolságot képes megtenni, addig az Audi e-tron 55 quattro 3 fázison 32A áramerősséggel, 22 kW töltési teljesítménnyel 95/86,5 akkumulátor kapacitással 4 óra 45 perc töltés után megtesz 365 km-t, 1 órányi töltéssel pedig az út hossza csupán 77 km-re csökken. Minél több az amper és a fázis, annál gyorsabban töltünk.

Való igaz, hogy a töltőpontok még nem árasztják el oly mértékben az országot, hogy ne jelenthetne problémát egy adott helyszínen a töltési lehetőség. Amikor az életmódunk olyan, hogy tényleg sokat furikázunk, napközben változatos, esetleg váratlan helyszíneken kell megjelennünk előre nehezen tervezhető időpontban, ésszerű megoldás a hibrid autó választása. Ebben az esetben autózhatunk környezetbarát üzemmódban, amikor azt az autó akkumulátorának töltöttségi szintje megengedi, de akkor sem kell kétségbe esnünk, ha lemerülne, hiszen az autóba épített dízel vagy benzinmotor máris átveszi a szerepét. Természetesen akkor is ezt javasoljuk, ha az autót gyakran használjuk hosszabb utazásokhoz, különben a menetidő egy kisebb kapacitású akkumulátorral lényegesen megnő.

Besen WALLBOX elektromos autó fali töltő 22 kW (3x32A) (6m Type 2 töltőkábellel)

112 készleten

Original price was: 229.900 Ft.Current price is: 219.900 Ft. Bruttó (173.150 Ft + Áfa)

Wallbox Pulsar Plus elektromos autó fali töltő max. 22kW – Fekete – 5m

Utánrendelhető

Original price was: 354.900 Ft.Current price is: 324.900 Ft. Bruttó (255.827 Ft + Áfa)

Mi a véleményed?
Loading spinner

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük