Olvasási idő: 3 perc

1 milliárd forintos keretösszegű állami támogatást lehet igénybe venni elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlására, melyre 2020 októberétől lehet pályázni.

A pályázatot magánszemélyek részére írják ki az alábbi feltételekkel:

  • pedálszenzoros kerékpárok vásárlásához maximum 90 ezer forintot
  • nyomatékszenzoros kerékpárokra 150 ezer forintot
  • A támogatás mértéke legfeljebb a jármű árának felét érheti el
  • a támogatás igényléséhez munkaviszonyt igazoló dokumentum csatolása kötelező, mivel első sorban a munkába járást kívánja támogatni a pályázat
  • a támogatott járművek nem kerülhetnek többe 900 ezer forintnál

FRISSÍTÉS: A támogatás vissza nem térítendő támogatás formájában kerül folyósításra. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett  keretösszeg 1.000.000.000 forint, azaz egymilliárd forint. A Pályázati felhívás a Dokumentumtárból érhető el.

A pályázatok benyújtására 2020. november 23. 08:01 perctől szakaszosan van lehetőség az alábbi oldalon:
https://kerekpar2020.elektromobilitas.ifka.hu/

Kérdések esetén az IFKA munkatársai munkanapokon 10:00 és 14:00 óra között állnak rendelkezésre a következő telefonszámokon és e-mail címen:

+ 36 70 522 10 10
+ 36 70 522 11 10
elektromobilitas@ifka.hu

A bejelentést Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára  tette meg 2020 szeptember 22-én, kedden Budapesti sajtótájékoztatón.

A pályázat a kormány Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve keretében kerül meghirdetésre, aminek keretében már több elektromobilitás ösztönző program, pályázat is szerepelt 2020-ban. Például a nagy sikerű elektromos autó támogatás, aminek keretén belül csaknem 2500 új elektromos jármű megvásárlását segítette elő a kormány, vagy az elektromos töltőállomások telepítését segítő pályázat, melynek keretében közel 600 töltőállomás létesült hazánkban.

A kormány elsődleges célja a leginkább környezetkímélőnek tartott kerékpározás elősegítése, a tervek szerint a pályázat 7000 új elektromos rásegítésű kerékpár beszerzését segítheti elő.

A pályázat lebonyolítását az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. végzi majd. A beadás egyszerűsítése és gyorsítása érdekében a dokumentumokat kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani. Az elektronikus ügyintézéssel a pályázatok feldolgozási időszaka csökken, gyorsabb elbírálás és kifizetés várható.

Amint további részletek válnak elérhetővé – például a jelentkezés pontos helye -, természetesen azonnal közzétesszük. Addig is érdemes megnézni elektromos bicikli választékunkat, ugyanis minden termékünk megfelel a pályázati feltételeknek. Amennyiben érdekelnek az elektromos kerékpározással és elektromos autózással kapcsolatos naprakész információk kedveld Facebook oldalunkat, ahol közzétesszük például a pályázattal kapcsolatos új információkat is: https://www.facebook.com/eautotoltokabel/

FRISSÍTÉS: Az alábbi linken elérhető a pályázatkiírás:

A pályázatnak megfelelő kerékpárok:

Berlin – összecsukható elektromos bicikli

Beszállítás alatt

369.000 Ft Bruttó (290.551 Ft + Áfa)

Ege

Utánrendelhető

479.000 Ft Bruttó (377.165 Ft + Áfa)

Hozzászólások “Elektromos kerékpár támogatási pályázat 2020 október

  1. Mezei istvánné szerint:

    Üdv kérdezném hol lehet pályázni. Milyen oldalon ?

    1. Àkos szerint:

      A kérdezném hol lehet pályázni. Milyen oldalon ?

    2. Kurucz Jánosné szerint:

      érdekelne az elektromos kerékpár. szeretnék pályázni rá

  2. Janovszky ilona szerint:

    Üdvözlet!
    Az elektromos kerékpár pályázat feltételeire és a kiírásra lennék kiváncsi. Szeretnék erről tájékoztatást kapni, hogy hol találom meg.
    Köszönettel.
    Janovszky Ilona

  3. Babós 6 szerint:

    Hol lehet pályázni? Köszönöm

  4. Baloghnè Moczok Ágnes szerint:

    Engem is èrdekelne mert a munkanap járást segìtenè nekem minden nap kb 10 km-ert nyomok le,a fizikai meg kevès ahhoz hogy kèszpènzre megvegye. Szòval nekem nagyon-nagyon nagy segìtsèg lenne. Köszönöm ha lehetősèget kapnèk.

  5. Laszlo Iren szerint:

    Udv! Hol lehet beadni a palyazatot? Udv!

  6. Baloghné Piros Gyöngyi szerint:

    Jó napot kívánok!
    Hol lehet pályázni?

  7. EautóTöltőkábel.hu szerint:

    Jelenleg nem aktív a pályázat, de megkeresésünkre azt az információt adták, hogy tartani szeretnék az októberi határidőt, tehát még ezen a héten várható a jelentkezés.

  8. Daradicsné Szűcs Mónika szerint:

    Jó napot! Információra lenne szükségem, hol milyen oldalon lehet pályázni államilag támogatott elektromos kerékpár vásárlás ügyben. Válaszát előre is köszönöm.

  9. Eautótöltőkábel.hu szerint:

    A pályázatok benyújtására 2020. november 23. 08:01 perctől szakaszosan van lehetőség.
    Kérdések esetén az IFKA munkatársai munkanapokon 10:00 és 14:00 óra között állnak rendelkezésre a következő telefonszámokon és e-mail címen:

    + 36 70 522 10 10
    + 36 70 522 11 10
    elektromobilitas@ifka.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük