A szaldó elszámolás változásaira is van megoldás
Az elmúlt egy év egyik legnagyobb vezető híre volt az energiaválság, valamint annak közvetett és közvetlen hatásai. Nem hiába kaptak akkora figyelmet a megújuló energiaforrások, mint amilyenek a napelemek is. 2023-tól azonban itt is beállt egy hatalmas változás, ugyanis a szaldó elszámolás szinte teljesen megszűnt.
Pontosan mi is ez a szaldó elszámolás változás?
Fontos kiemelni, hogy ez elsősorban a 2023 után üzembe helyezett napelem rendszerekre érvényes. Pánikba esni nem kell, mert erre a helyzetre is van megoldás, például az energiatárolók használata. Még mielőtt rátérünk a változtatás hatásaira és megoldásaira, fontos beszélni az alaphelyzetről.
A szaldó elszámolás tulajdonképpen azt jelenti, hogy egy oda-vissza mérő óra segítségével le lehetett olvasni azt, hogy éves szinten mennyi volt a hálózatba táplált, valamint az onnan vételezett villamos energia mennyisége. Ez alapján kellett a tulajdonosoknak fizetni. A napelemek esetében ez azért volt fontos, mert ugye azok nappal termelik a legtöbb energiát, viszont azt nem mindig használjuk fel, pláne, hogy a legtöbb ember reggel és este van otthon, mivel napközben vagy dolgoznak, vagy iskolában vannak a családtagok. Hogy ez a megtermelt energia ne vesszen kárba, lehetőség volt arra, hogy visszatápláljuk a hálózatba, ezzel tulajdonképpen “eladtuk” a szolgáltatónak az energiánkat.
Amikor eljött az este és a hálózatot használtuk, nem pedig a napelemek által megtermelt villamos energiát, akkor pedig mi vettük az áramot a szolgáltatótól. A kettő különbsége adta meg, hogy végül mennyit kellett fizetni az áramért. Nos, ez szűnik meg 2023-tól, ugyanis már nem lehet rákötni a napelemeket a központi hálózatra. Ennek oka az, hogy a mostani rendszer egyszerűen nem képes ennyi, a napelemek által megtermelt energiát befogadni, ezért szűnt meg a betáplálási kötelezettség. Az, hogy ez mennyi ideig tart, vagy hogy egyáltalán lesz-e újra szaldó elszámolás, azt nem lehet tudni. Annyi biztos, hogy a hálózat korszerűsítéséhez évekre van szükség.
Az elektromos autó töltése is megoldható napelemmel
Itt kerülnek a képbe az elektromos autók: ma már különböző fali töltők és töltőállomások érhetőek el, amelyekkel hatékonyan lehet felhasználni például a napelem által megtermelt áramot. Ez talán az egyik legjobb módszer, hisz nemcsak az energia felhasználása lesz teljesen zöld, hanem annak előállítása is. Sőt, ezt az egészet lehet még tovább fokozni:
ma már olyan kétirányú töltők is léteznek, amelyek nemcsak az otthoni hálózatból képesek az elektromos autó akkumulátorába továbbítani az energiát, hanem meg tudják fordítani a folyamatot. Nos, ez természetesen még nem azt jelenti, hogy napokig tudjuk üzemeltetni otthonunk berendezéseit a jármű akkuja segítségével, de egy áramkimaradás esetén nagy segítséget jelenthet abban, hogy például a fagyasztót vagy a mélyhűtőt ne hagyjuk leolvadni.
Wallbox Power Boost + napelemes töltés = A legjobb megoldás
Az elektromos autó töltése a Wallbox + powerboost rendszerrel tényleg kiváló megoldás. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy maximálisan kihasználjuk a napelemek által generált áramot. Amikor a napelemek több energiát termelnek, mint amennyit a háztartás fogyaszt, a rendszer észleli ezt a többlettermelést. Ekkor automatikusan elindítja az elektromos autó töltését. Így nem csak az elektromos autódat töltheted fel ingyen a saját napelemeid által generált árammal, de megakadályozod a felesleges energiavisszatáplálást a hálózatba is.
Ez a megoldás környezetbarát és hatékony módja az elektromos autód töltésének, és hozzájárul a fenntartható energiatermeléshez. Ráadásul, amikor nincs napelemes többlettermelés, a rendszer továbbra is képes a hálózatról töltést biztosítani, így soha nem maradsz áram nélkül. Egy ilyen rendszer telepítése hosszú távon is megtérülhet az energiafogyasztás csökkenése és az elektromos autó töltésének költségmegtakarítása révén.
Wallbox Power Boost 3 fázis – Intelligens árammegosztó 250A
2 készleten
219 900 Ft Bruttó (173 150 Ft + Áfa)A töltési hatékonyságon van a hangsúly
Függetlenül attól, hogy a hálózatról vagy napelemről töltjük az elektromos autót, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen töltőt használunk. Érdemes félrerakni a gyári töltőt, az inkább csak biztonsági tartaléknak felel meg. Sokkal jobb egy speciális fali töltő vagy töltőállomás telepítése, mivel azok sokkal hatékonyabb töltési mutatókkal rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy a felvett energia sokkal nagyobb hányadát képesek átadni az autó akkumulátorának, mint a gyáriak. Természetesen egy ilyen töltő telepítése nem gyerekjáték, csak szakember segítségével oldható meg. Ha kérdése van, keressen minket bizalommal.