Olvasási idő: 6 perc

3 újabb tisztán elektromos autóval bővült a hazai elektromos autó paletta. Ezúttal egy kínai márka hozott el a magyar piacra 3 elektromos modellt, amelyeknek minden esélye megvan arra, hogy itthon is közkedvelt népautóvá váljon.

2023 első magyar autó közel 900 adatok első 900 2023 első 900 2023 900 900 2023

Bár Európában csak 2022-ben mutatkozott be a BYD, a kínai autógyártó azóta rohamos léptékben növeli ismertségét a világpiacon: mindössze 1 év leforgása alatt elérte, hogy 18 európai országban kezdjék el forgalmazni tisztán elektromos járműveit.

Maga a BYD azonban már jóval hosszabb múltra tekinthet vissza

A BYD (Build Your Dreams) egy 1995 februárjában alapított kínai high-tech vállalat, ami mára 6 kontinensen, a világ több mint 70 országában és 400 városában van jelen. Ehhez kapcsolódó fun fact, hogy Komáromban például 2017 óta rendelkezik a BYD egy elektromos buszgyárral. Főbb működési területei közé egyébként nem meglepő módon az autóipar, a vasúti közlekedés, a megújuló energia és az elektronika tartozik.

Az autóipart illetően olyan neves fejlesztések kötődnek a kínai márka nevéhez, mint például a Blade akkumulátor, az e-Platform 3.0 padlólemez, valamint a Dual-mode hibrid meghajtási technológia. Ezen innovációk mindegyike hozzájárul ahhoz, hogy mielőbb áttérhessünk a fosszilis üzemanyagokkal hajtott járművekről a tisztán elektromos járművekre.

Néhány szó a tisztán elektromos járművekről

Magyarországon sokan kevernek néhány fogalmat, ami az elektromos autózáshoz köthető, hiszen kétségkívül nagy a választék a technológiák között, ezért érdemes egy kicsit a fogalom mélyére ásnunk. Maga az elektromos autó egy vagy több elektromos motorral hajtott jármű, azonban attól függően, hogy tartalmaz-e bármilyen robbanómotoros alkatrészt, megkülönböztetünk hibrid járműveket, konnektoros, azaz plug-in hibrid autókat, hatótávnövelt elektromos autókat, üzemanyagcellás elektromos autókat és tisztán elektromos autókat.

A többi példával ellentétben a tisztán elektromos autó már semmilyen formában nem tartalmaz robbanómotort és a működése nem igényel fosszilis energiahordozót. Nagyon leegyszerűsítve a helyzetet, csak fel kell tölteni elektromos árammal és már gurulhatunk is tovább. Ebben a formában a működéséhez szükséges energiát egy akkumulátorban, az esetek többségében lítium-ion akkumulátorban tárolja a jármű, ezt külső forrásból, praktikusan akár otthon is elhelyezhető fali töltők, vagy más típusú elektromos autó töltők segítségével is meg lehet tenni.

Sokan tartják úgy, hogy a tisztán elektromos autó használata miatt gyakran kompromisszumot kötni, mivel a középkategóriát alulról súroló modellek mindössze 100–250 km-es hatótávot biztosítanak. Ez általában arra elegendő, hogy pár napig a városban, külső kerületekben használjuk a járművet, de például egy vidéki túrára, kirándulásra már biztos, hogy eljutnánk vele.

Emiatt abban az esetben, ha kicsit hosszabbra nyújtózkodhatunk a takaró alatt, érdemes elgondolkodni az akkumulátor kapacitása miatt némileg magasabb árfekvésű, 300–500 km, illetve a legújabb modellek esetében már 400–500 km hosszú hatótávot biztosító autókon. Ezek a hatótávok már nemcsak városi vagy elővárosi közlekedésre teszik alkalmassá az autót, hanem hosszabb vidéki kirándulásokra is, köszönhetően a viszonylag könnyen hozzáférhető töltőpont állomásoknak is.

Hogy mi a tisztán elektromos autó legnagyobb előnye?

  • a zéró/rendkívül alacsony károsanyag-kibocsátás
  • a rendkívül kedvező üzemeltetési költségek – főleg a benzin és a dízel árak emelkedésének fényében
  • minimális a karbantartási igénye
  • az utazási élményt sem rontja a hangos menetzaj, mivel hangtalan és rezgésmentes működése kifejezetten megnyugtató, olyan, mintha csak suhannánk a végtelenbe

3 BYD modell, amit a kínai márka elhozott a magyar és az európai piacra

Mindent egybevetve elmondhatjuk, hogy a BYD kifejezetten változatos és széles palettájú modell választékot vonultat fel hazánkban. Ugyanúgy megtalálható a kínálatban a SUV és a szedán is.

byd_seal_atto3_dolphin

BYD SEAL

A BYD SEAL 82.5 kWh RWD Design a D-szegmensbe tartozó, sportos és dinamikus tulajdonságokkal rendelkező szedán. Hátsókerék meghajtású, a modell maximális teljesítménye kW-ban 230 kW, míg a lóerőket tekintve 313 Le-vel és 360 Nm-kal kalkulálhatunk. Az akkumulátor kapacitása 84 kWh. A hatékonyságát tekintve átlagosan 16,6 kWh/100 km-ről beszélhetünk.

A hagyományos, Type 2-es töltőtípussal 9 óra alatt tölthetjük fel a járművet, míg villámtöltéssel 38 perc alatt is készen lehetünk. Ami a hatótávokat illeti, az természetesen függ a vezetés helyszínétől és az időjárástól is. A BYD SEAL városi hatótávja meleg időjárás esetén 715 km, hideg időben 470 km. Országúton és meleg időben 475 km, hidegben pedig 365 km lesz. A változó útviszonyokat tekintve 580 és 425 km a hatótáv, átlagosan 500 km hatótávban gondolkodhatunk.

A fogyasztása sem vészes, minden vezetési körülményt és a változó időjárási körülményeket figyelembe véve az átlagos fogyasztása 165 Wh/km. Nem meglepő módon a Dolphinnál is jobban gyorsul, 5.9 másodperc alatt gyorsul fel 100-ra, míg a végsebessége 180 km/h. Az idei, NCap törésteszt összesített adatait tekintve ez a BYD modell is 5 csillagos értékelést kapott a tesztet követően. Az ára 18 114 900 Ft-tól indul.

BYD ATTO 3

A BYD ATTO 3 a C-szegmensbe tartozó tágas SUV. Elsőkerék meghajtású, a modell maximális teljesítménye kW-ban 150 kW, míg a lóerőket tekintve 204 Le-vel és 310 Nm-kal kalkulálhatunk. Az akkumulátor kapacitása 62 kWh, míg a hatékonyságát tekintve átlagosan 15,6 kWh/100 km-ről beszélhetünk.

a
A hagyományos, Type 2-es töltőtípussal a Dolphinhoz hasonlóan 6 óra 30 perc alatt tölthetjük fel a járművet, míg villámtöltéssel 37 perc alatt is elérhetjük a 80%-ot. A BYD SEAL városi hatótávja meleg időjárás esetén 490 km, hideg időben 330 km. Országúton és meleg időben 300 km, hidegben pedig 235 km. A változó útviszonyokat tekintve 380 és 280 km a hatótáv, átlagosan 330 km hatótávban gondolkodhatunk.

A fogyasztása átlagosan 183 Wh/km. 7,3 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100-ra, a végsebessége 160 km/h. Az idei, NCap törésteszt összesített adatait tekintve a másik 2 bemutatott BYD modellhez hasonlóan, ez is 5 csillagos értékelést kapott. Az ára 13 997 900 Ft-tól indul.

BYD Dolphin

A BYD Dolphin 60.4 kWh esetében elmondhatjuk, hogy a modell a C-szegmensbe tartozó, ferdehátú ötajtós modell, kifejezetten agilis és sokoldalú tulajdonságokkal. Jellemző az elsőkerék meghajtás, maximális teljesítménye kW-ban 150 kW, míg a lóerőket tekintve 204 Le 310 Nm-al. A másik fontos mutatószám az akkumulátor kapacitása, e típus esetében ez 62 kWh. A hatékonyságát tekintve átlagosan 15,9 kWh / 100 km érhető el.

A hagyományos, Type 2-es töltőtípussal 6 óra 30 perc alatt tölthetjük fel a járművet, míg a villámtöltés alkalmával már 41 perc alatt is készen lehetünk. Ami a hatótávokat illeti, az természetesen függ a vezetés helyszínétől és az időjárástól is. Például a városi hatótávja meleg időjárás esetén 505 km, hideg időben viszont 340 km. Országúton és meleg időben 305 km, hidegben pedig 240 km lesz. A változó útviszonyokat tekintve 390 és 285 km között ingadozik a hatótáv, átlagosan 340 km-et mondhatunk rá.

A fogyasztása sem vészes, minden vezetési körülményt és a változó időjárási körülményeket figyelembe véve az átlagos fogyasztása 178 Wh/km. A sebességre és a gyorsulásra sem panaszkodhatunk, hiszen 7 másodperc alatt gyorsul fel 100-ra, míg a végsebessége 160 km/h. Különösen figyelemre méltó, hogy az idei, azaz 2023-as NCap törésteszt összesített adatait tekintve 5 csillagos értékelést kapott ez a modell. Az ára 10 978 900 Ft-tól indul.

Ár-érték arányban BYD vagy Tesla?

Piaci előnyét tekintve egy új márka esetében mindig ott lesz a Teslához való összehasonlítási alap. Mindent egybevéve elmondhatjuk, hogy ezek a BYD modellek ár-érték arányban magas színvonalat képviselnek, hiszen a többi hasonló kategóriájú elektromos autóhoz képest valamivel kedvezőbben szerezhetők be és mégis sok mindent kapunk a pénzünkért.

Erről egyébként te is meggyőződhetsz, a eautotöltőkábel autóválasztójában például minden műszaki adatot elérsz az egyes modellekre vonatkozóan, legyen szó akár a tölthetőségi méretekről, gyorsulásról, fogyasztásról, hatótávról, tengelytávról és a modellhez ajánlott töltőkről és az otthoni töltési lehetőségekről.

Visszatérve a BYD ár-érték arányára, azt is meg kell említenünk, hogy a kínai márka a magyarországi vásárlóknak egy garancia és országúti segélycsomagot is mellékel. Egyfelől a BYD 24 órás országúti segélyszolgálatot biztosít, ezen felül pedig egy országos szervizhálózat kiépítését tűzte ki maga elé.

Ami a garanciát illeti, ebben a tekintetben sem volt szűkmarkú a márka, ugyanis az összes új BYD jármű esetében év vagy km alapú garancia között választhatnak a tulajdonosok: döntésük alapján a jármű esetében 6 év vagy 150 000 km garancia, az energiatároló akkumulátor esetében pedig 8 év vagy 200 000 km garancia lesz érvényes. Ez így nem hangzik rosszul, nem igaz?

GYIK

✅Mi a BYD (Build Your Dreams) múltja és jelenlegi tevékenységi területei?⚡️

A BYD egy kínai high-tech vállalat, 1995-ben alapították, és jelenleg 6 kontinensen, több mint 70 országban és 400 városban van jelen. Főbb tevékenységi területei közé az autóipar, a vasúti közlekedés, a megújuló energia és az elektronika tartozik.

✅Mi a tisztán elektromos autó és mi a különbség más elektromos járművekhez képest?⚡️

A tisztán elektromos autó semmilyen formában nem tartalmaz robbanómotoros alkatrészt, és működése nem igényel fosszilis energiahordozót. Csak elektromos árammal tölthető fel, és az akkumulátorban tárolja a szükséges energiát.

✅Milyen hatótávolságú BYD modellek érhetők el Magyarországon?⚡️

A BYD kínálata változatos, de a legújabb modellek között találhatóak olyan autók is, amelyek akár 300-500 km vagy akár 400-500 km hatótávolságot is biztosítanak egyetlen töltéssel.

✅Milyen előnyei vannak a tisztán elektromos autóknak⚡️

A tisztán elektromos autók előnyei közé tartozik a zéró vagy rendkívül alacsony károsanyag-kibocsátás, kedvező üzemeltetési költségek, minimális karbantartási igény és a hangtalan, rezgésmentes működés.

✅Milyen garanciát és szolgáltatásokat nyújt a BYD vásárlóinak?⚡️

A BYD minden új járművéhez 6 év vagy 150 000 km garanciát kínál, az energiatároló akkumulátorokra pedig 8 év vagy 200 000 km garanciát. Emellett 24 órás országúti segélyszolgálatot és országos szervizhálózatot biztosítanak.

Mi a véleményed?
Loading spinner

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük